FRISSÍTVE - Ferenc pápa jövőre Romániába látogat


-A A+

Ferenc pápa 2019-ben Romániába látogat – tudta meg pénteken az Antena3 Vatikánba kiküldött tudósítója kis idővel azután, hogy a szentatya fogadta audiencián a román miniszterelnököt. FRISSÍTÉS: Viorica Dăncilă megerősítette a hírt.

A kormányfő csütörtöktől tartózkodik hivatalos látogatáson a Vatikánban. Pénteken audiencián fogadta Ferenc pápa, és Pietro Parolin bíborossal, a törpeállam államtitkárával találkozik.

A kormány csütörtöki közleménye szerint a látogatás a két állam közti kiváló kétoldalú kapcsolatok és a romániai nagy egyesülés jegyében zajlik, amelyről a Szentszék is több rendezvénnyel emlékezik meg.

FRISSÍTÉS: Az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva Viorica Dăncilă megerősítette, hogy Ferenc pápa jövőre Romániába látogat. Ezt ugyanis maga szentatya közölte vele a pénteki audiencián. A kormányfő elmondta: a pápa arról is faggatta, hogy milyen a viszony az ortosox és a katolikus egyház között Romániában.








EZT OLVASTA MÁR?

X